Télen, kapkodás nélkül

A férjem iszonyatosan szereti a hűvös levegőt, és viszont nagyon fázós vagyok. Biztosan vannak más párok is akik hasonló feladatokkal vagy problémákkal küzdenek, de valahogyan a nyár nekünk midig nagy feladat. Főleg most okozott ez a különbözőség nagy fejtörést, hogy vettünk egy kertes családi házat, ahol a klímaszerelés és a klímarendszer kiépítése még váratott magára. Én megmondom őszintén, nem csak hogy fázós vagyok, hanem nem is bírom egészen egyszerűen a klíma rendszerek használatát, mert azonnal megfájdul a fejem és megfázik a vállam, derekam az irodában például ahol dolgozom hogy ha sokat használjuk a rendszert. Ennek köszönhetően iszonyatosan féltem hogy majd ha otthon is bevezetésre kerül a klímarendszer, hogyan fogom bírni az otthoni létet. Nem akartam otthon is ugyanazzal a problémával küzdeni mint amivel a munkahelyemen kellett.

Hála a jó égnek most már hogy készen van a rendszer és ki tudtuk próbálni akár tényleg minimális szinten is, biztos vagyok benne, hogy nyáron se lesz problémám, mert a djgepeszet csapata iszonyatosan profi munkát végzett. Egyetlen egy helyen sem éreztem hogy a beltéri egység problémát okozott volna, sőt, azt gondolom, hogy kellemes hőfokot fogok tudni beállítani mindenhol nyáron is, és nem lesz az a hatalmas különbség, ami miatt érzékennyé tenne a kinti és benti levegőn való mozgás. Most már biztos vagyok benne, hogy jó ötlet volt bevezetni a rendszert, mert megszűnik a folyamatos vita a redőnyök használata és a ventillátor miatt, amit talán még inkább nehezen viselek mint a klímarendszer használatát.

Persze első körben furcsa lehet hogy az ember télen végezteti el a klímaszerelés feladatait, azonban azt kell mondjam, hogy sokkal nyugodtabb és sokkal elérhetőbb a szolgáltatás a klímaszerelő tekintetében mint nyáron, amikor dömping van náluk a munkában. Én mindenkinek ajánlom a téli klímaszerelés és a djgepeszet munkáját egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedettek lesznek akik őket választják.