A siker kulcsa a szolgáltató maga

Az ember mindig arról álmodik, hogy karriert épít, sikeressé válik szakmájában, érintsen az bármilyen területet. Közgazdászként mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer egy nagy vállalat ügyvezetőjeként tekinthessen vissza nevem a névjegykártyámról. Mit sem tudtam még akkor egy cég működéséről. Egyetemista diákként még nyilván a pozíció és az azzal járó előnyök, az egzisztenciális biztonság, a társadalmi tekintély, a szabad alkotás világa és a siker íze ami motivált hogy ezt a célt valaha elérhessem. Meg is tettem érte mindent. Az egyetem utolsó évében már a gyakorlat hatására állásajánlatot kaptam egy nagy banknál. Az ott eltöltött öt évemben megtanulhattam egy nagyvállalat működését, a különböző osztályok egymásra hangolt munkájának fontosságát és azt, hogy ezeken a finom hangszereken kell tudni egy valamire való, jó ügyvezetőnek tökéletesen játszania. Ha valamelyik húr nem pendül, vagy netán elszakad, legyen annak bármi oka, végzetes lehet a vállalati működés hatékonysága és eredményessége tekintetében.

Ma már elmondhatom, hogy jó pár éve, történetesen hét vagy nyolc esztendeje egy ügyvezetői székbe ülök be minden áldott nap. Megtanultam tökéletesen játszani és finomra hangolni azokat a bizonyos „divízió húrokat”, és hála a jó égnek szépen is muzsikálnak. A vállalat forgalma folyamatosan nő, a dolgozók – ahogy én látom – többnyire elégedették és örömmel veszik fel munkájukat a zord és abszolút hétköznapi reggeleken is. Ez nekem mind fontos tényező amikor munkám eredményét és sikerességét vizsgálom.

Van azonban egy másik tényező is, amely leginkább a tulajdonosok figyelmét kelti fel, és az ő mércéjükön nagymértékben meghatározza a megítélését annak, mennyire végzem jól és eredményesen a rám bízott munkát.

Büszkén mondhatom el, hogy mindamellett, a vállalat eredményei évről évre hozzák az elvárásokat, soha semmilyen üzemi baleset, tűzvész, tűzkár, annak veszélye sem merült fel a vállalat életében. Különösen fontos ez számunkra, hiszen több raktárral dolgozunk, amelyekben nagy értékű gépek és készletállomány kerül elraktározásra.

tűzvédelem a cég számára tehát kiemelkedő fontosságú. Több hatósági ellenőrzés is befut amiatt évente a vállalat működése során. Soha semmilyen rendellenességet, veszélyhelyzetet, hiányosságot nem találtak a hatóságok, sem a tűzvédelmi berendezések elhelyezését, sem a riadóterveket, sem a törvény által előírt kötelezettségeknek való megfelelést tekintve. Mondanám, hogy ez az én érdemem, ám legfőképp tökéletes partnerünk lelkiismeretes és profi munkájának köszönhetjük ezeket az eredményeket. Én maximum a kiválasztás hatékonyságára és eredményességére lehetek büszke, mely során sikerült pont rájuk találnom. E területet tekintve tehát sikerességünk kulcsa a szolgáltatónk maga.

Miben különbözik a hirdetéstől?

Egy-egy vállalat életében különös helyet foglal el a marketing világa. Sokan sokféleképpen alkalmazzák a hirdetések és vásárlói ösztönzés eszközrendszerének varázsvilágát, ami épp úgy fejlődik, és változik, mint a világunk, vagy az egyes piaci szegmensek és az azokon megjelenő ügyfelek egyaránt.

A marketingen belül számos területet különböztethetünk meg, a szórólapoktól kezdve, a reklámok világán át, az ajánlás rendszerén keresztül a social media világáig. Egy azonban biztos, kulcstényezőként mindig az szerepel az eszközök hatékonyságát tekintve, hogy az új vevő, akinek a szükséglete támad, megtalálja – e a szóban forgó vállalatot, illetve a vállalat képes-e felébreszteni a vevőjelöltben a szükségletet. Az utóbbiban már a weboldal felépítése, szövegezése, designja fog tudni segíteni, az első tényezőben azonban egy új, a weboldalakhoz igénybe vehető kiegészítő szolgáltatás nyújthat segítséget, ami nem más, mint a prémium linképítés.

De mit is jelent ez? Miben másabb, mint egy hirdetés, amit a googleban elindítunk, és időszakosan használva felpörgetjük vele vállalkozásunk forgalmát? Számos tényezőben, de amelyek a legfontosabbak, hogy a linképítés hosszú távon nyújt segítséget a hirdetésekkel szemben. Hiszen egy hirdetés csak addig segít számunkra az új ügyfelek becsalogatásában, amíg azt igénybe vesszük, sokszor horror összegekért hattintásonként és kulcsszavanként. A linképítés ezzel szemben hosszabb kiépülési idővel dolgozik ugyan, de a google keresőben előnyös helyet biztosít a vállalat számára egy-egy kulcsszóra való keresés esetén. Kevesebb költséggel, hosszabb távon, tartósabb előnyt biztosít a versenytársakkal szemben a találati listában való helyezést illetően, ezáltal biztosítva az új látogatók számának növekedését, és így lehetőség nyújtva az új vevőállomány stabil növelésére.

Mindezeket összegezve, egy stabil és hosszútávú marketingpolitika részeként sokkal nagyobb és hosszú távon eredményeket biztosító sikereket képes nyújtani, kisebb költségekkel és kevesebb energia befektetéssel. Tehát, ha nem elégszünk meg egy pár darabszámos, rövid távon elért új ügyfélszámmal, akkor mindenképpen megéri a választás az egyéb hirdetési formákkal szemben.