Jó dolog az online biznisz, de igen drága a hirdetés, vagy mégsem?

Van egy vállalkozásunk, amibe folyamatosan cserélődnek az ügyfelek. Akiknek megoldjuk a problémáját megy tovább, helyette új ügyfélre van szükség. Ezzel nem is volt gond, egészen addig, amig a hirdetések ára el nem kezdett ennyire drágulni. Az AdWordsben dupla annyit költünk most, mint pár éve ugyan annyi látogatóért.

Ez azért eléggé idegesített, és folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mit lehetne ez ellen tenni, mert ha tovább drágul akkor a hasznunkat fogja szépen lassan megenni a hirdetési költség. A kollégám is elég ideges volt emiatt, mert tudta, hogy ha nem fog jobban menni az üzlet, akkor nem biztos, hogy sokáig nálam fog tudni dolgozni.

Így teltek a napjaink, mondhatni elég feszült hangulatban. Míg egy hétfői délután egy vevő mondta, hogy miért nem bízunk meg valakit linképítéssel. Azt sem tudtam, hogy mi az. Így kérdezgettem őt róla, majd meg is adta azt a csapatot, akik neki is csinálják a weboldalra linképítés dolgait.

Megkerestem őket és elkezdtünk dolgozni. Nem mondom, hogy a hirdetéssel együtt nem volt húzós a helyzet, de ez pár hónapig tartott. Aztán már kevesebb hirdetési pénzből jött annyi vevő. Az lett a legjobb pont az egészben, hogy egy év után nem kellett már hirdetnem, mert a találatok közül jött annyi vevő, hogy több melónk is volt, mint előtte. Így ment meg egy vállalkozást a véletlen. Másrészt az a havi összeg, amit fizetek erre a dologra semmiség ahhoz képest, ami bejön belőle.

Újabbat kaptál kedvenc tabletedből? Vagy épp lecserélted a legfrissebb modellre?

Nem tudom ki, hogy gondolja, de én nagyon-nagyon kevés esetben szoktam ajánlást adni bárkiről, vagy bármiről, legyen az ismerős, vagy cég, szolgáltatás, munkahely keresés, mert az ajánló – én legalábbis úgy gondolom – legalább annyi felelősséggel tartozik az ajánlott iránt, mint az maga. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy egy-egy nagyon szeretett és jó ismerős, barát rokon, hogyan fog viselkedni a munkahelyen, vagy épp az az üzleti partner hogyan fog viselkedni a munkavállalóval szemben, és elég kellemetlen szituációk tudnak ebből adódni sajnos. Én emiatt már inkább nem ajánlok, vagy ha igen, akkor tényleg ezer százalékosan biztos vagyok abban a személyben vagy abban a dologban, ami szóbajön. És így van ez most is, ugyanis most ajánlani szeretnék.

Ajánlani, mégpedig azért, mert volt szerencsém megismerni egy rettenetesen egyenes és korrekt, szakmailag nagyon felkészült kis csapatot, akik beveszik, vagyis felvásárolják a használt apple termékeket, így például van náluk ipad felvásárlás is, és átnézik, átvizsgálják azokat, majd újra értékesítik őket a használt apple termékek körében. Én még egy ennyire kedves, segítőkész és lelkes csapatot megmondom őszintén nem láttam ezen a piacon.

Pontosan ezért, mindenkinek szeretném őket ajánlani, aki használt apple terméket szeretne vásárolni, vagy épp új terméket szeretne, csak nem tudja mit tegyen a régivel, és az eladásába nem szeretne túl sok energiát és időt beleölni. Ez a csapat ugyanis pontosan ezt kínálja. Kényelmet, gyorsaságot, szakmaiságot és megbízhatóságot. Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni sosem az a személy, aki hozzájuk fordul segítségért, álljon akármelyik oldalon is. Bátran keresd őket, ha lecserélnéd eszközöd, de akkor is, hogy ha újat szeretnél, segítenek!