Egy esküvő szervezése sosem könnyű feladat, már csak azért sem, mert egyrészt a pár szeretné a tökéletes napot összeállítani életük legboldogabb napjára, a legjobb és legprofibb szolgáltatókkal, a legszebb ruhával, a legszebb sminkkel és persze a legjobb zenével, a legfinomabb ételekkel és a legjobb hangulattal, másrészt pedig ebben tényleg mindig mindenki segíteni akar, és bár a legjobb szándékkal, de beleszólnak a tervezésbe, szervezésbe és a kialakításba is. Ez pedig nagyon sokszor vita helyzeteket szül sajnos. Persze ha ezt sikerül valahogy kivonnunk a dologból, akkor egy nagyon szép és érdekes kaland áll előttünk az egész esküvő szervezésével kapcsolatban.
Mi pedig a férjemmel ezt úgy oldottuk meg, hogy kihagytunk mindenkit a szervezésből, csak nagyon kevés, igen megbízható embert vontunk bele, akikben maradéktalan megbízunk, csakúgy a hozzáállásában, mint az értékítéletében, és így egy nagyon nyugodt, ámbár titkos esküvőszervezés vette kezdetét. Imádtuk a férjemmel ezt az időszakot. Tényleg pár jó baráttal, az anyukámmal és a két testvérünkkel osztottuk csak meg a szervezés pillanatait, ám ezek hihetetlen örömteli és közösségi élettel teli napokat adtak nekünk és nekik is.
Nagyon jól is haladtunk mindennel, egyetlen dologban döntöttünk kicsit nehezebben, az esküvő fotózás feladatát nagyon nehezen döntöttük el hogy kire bízzuk, de végül azt tudom mondani, hogy a lehető legjobb embert választottuk erre a feladatra, mert a szikyfoto nem csak tökéletes képeket biztosított számunkra, de hihetetlen jól éreztük magunkat az egész esküvő közben, és megnyugtatott minket, hogy Peti ott van mindig körülöttünk, minden fontos pillanatot lencsevégre kap és mindemellett segítséget nyújt bármiben ha arra lenne szükség. Csak ajánlani tudom őt bárki számára.